Ma reggel, miközben otthon voltam, Úr boltunk Jezusa gyengéden kérdezte: „Szeretnél eljönni a Felső Szobámba?”
Azt mondtam: „Légyen teljes a Szent Akaratod. De nem vagyok méltó hozzá.”
„Azt akarom, hogy eljöss és vigaszolj Engem. Nagyon jól érzem magam, amikor jelen vagy Magam előtt” – mondta.
Később, amikor megérkeztem a templomba a vasárnapi szentmisére, azt mondta: „A Hitvallás után térülj le térdre, és gyere!”
„Valentina, te vigasztalsz Engem. Mennyire érzem magam sértve az Egyháztól, az emberektől, a világtól. Sokkal jobban érzem magam, amikor itt vagy Velem, hogy vigaszolj Engem, mert mély érzelmű vagy. Igazに mindent mélyen átélsz.”
Azt mondtam: „Ó Úr Jezuse, annyira sajnálom.”
Mélyen meghatodok ettől, hogy Úr boltunk Jezusa mennyire szenved értünk. Ismétlődött: az Ő áldozati szenvedése.
Aztán a háborúról beszélt velem, azt mondta: „Oroszország bármi áron akarja a háborút. Kína és mások várnak. Mondd az embereknek, hogy imádkozzanak, térüljenek meg, és legyenek békés.”
Ma a népali katasztrófáról is beszélt velem.
Azt mondta: „Az emberek azon tűlödignek, hogy miért történt ez mind, és megpróbálják arra levezetni a gleccserek olvadására. De ez már része a világ megtisztításának.”
Aztán mutatott nekem egy barlangot mélyen a földben, amelyet sziklák és sár tetttek teljévé.
Azt mondta: „Valentina, gyermekem, tudod, hogy sok lélek van ott? Azért haltak meg, mert nem jutottak levegőhöz? A sziklák és a sár temette el őket.”
Azt mondtam: „Úr, annyira sajnálom az embereket – annyian haltak meg.”
Azt mondta: „Ezért adok neked további szenvedést, hogy megmenthessem őket. Nagyon sajnálom, hogy ezt a további szenvedést kell rád kényszerítenem, de ez lelkük megmentése érdekében történik. Megbánás nélkül és felkészületlenül haltak meg. Nem tudták, hogy ez fog velük történni. Számos katasztrófa sújtja a világot, és a háború mindig fenyeget.”
Az Urunk nagyon érzelmes volt, miközben mindezt mondta nekem.
A hét során éles fájdalmat érzékeltem az oldalamban. Korábban sosem volt ilyen fájdalmom. Egész éjjel lüktetett, és ehhez hozzájött a lábaimban érzett fájdalom is.
Ezután az Urunk megköszönte nekem. Azt mondta: „Köszönöm neked, hogy ennyire sokat szenvedsz Értem. De szeretlek itt tartani (a Felső Szobában), hogy átéld és elmeséld másoknak, hogyan szenvedek Én. A szenvedésünk egy.”
„Nézd, te szenvedsz, Én szenvedek — egyvé válunk. Azt akarom, hogy jelenletemben mindig alázatos maradj. Mindig.”
Az Urunk nagyon egyszerűen volt öltözve, rongyos, lyukacsos ruhát viselt. Annyit ad önmagából, hogy már energiája sincs, és ezt minden szentmise ideje alatt megismétli. Áldozza fel önmagát az utolsó lélegzetéig, amelyet azért ad, hogy megmentse minket. Aztán lassan, nagyon lassan nyeri vissza az Urunk az energiáját.
Amikor az Urunkkal vagyok, tanúja én vagyok szenvedésének mélységének, és mégis tudom, hogy Ő a Kezdetlen Isten és mindenható. Itt Ön előtt olyan, mint egy kis giliszta. Nagyon tudatában vagyok ennek, és én magam sem hiszem. Mindez 2003-ban kezdődött, amikor először voltam a Felső Szobában.
Azt mondta: „Mondd az embereknek, hogy elkezdtem megtisztítani a világot. Legyél örömteljes és vidám, mert hamarosan egy Új Korszakba lépünk be. Nem messze van már.”
Félek megkérdezni az Urunktól, hogy mikor fog ez megtörténni.
Azt mondta: „Amikor visszamensz a sorodba, térülj újra le — ne nézz a többiekre. Ne aggódj a körülötted lévő emberek miatt. Mindenkinek térülnie kell, mert mindannyian bűnösök vagytok.”
Korábban, amikor más imádságokat mondtunk, azt mondta nekem: „Térden kell lenned, mert a Szent jelenlétemben vagy. Mindannyian, ti mind Nyilván a Szent jelenlétemben vagytok!”
Megjegyzés: Különösen a mise kezdetén, amikor a „Kyrie Eleison, Kriste Eleison” imádságot mondjuk, könyörgünk az Úrnak, hogy legyen irgalmas hozzánk. Tiszteletből térdelnünk kellene az Úr előtt, mégis mindenki állva marad.
Amíg az Atánk imádkozása zajlik, és elkezdődik a szentkommunió distributionja, az Úr Jezüs azt mondta: „Menj vissza, térdelj le, fogadd be engedet, és amikor visszamensz (a sorodba), ajánld vissza engem.”
„Oly sok mindenre használhatom a szentkommuniótokat — hogy másokat menthessek meg.”
Az Úrunk nagyon szomorú volt, amikor azt mondta: „Nézd az embereket, úgy fogadják engem, mint egy szokást; a legtöbbjük kézbe veszi a kommuniót, és nem bántják meg magukat. Nem sajnálják a tettüket, csak szokásból teszik. Az emberek azt gondolják: mindenki más is megy, szóval én is menjek.”
Azt mondta: „Képzeljétek el, hány sértést kapok, és ez fájdalmas számomra. Próbáljátok meg jóvátenni ezeket, mert a papok és a püspökök már nem tanítják az embereket.”
Sokan úgy hisznek, hogy a szentmise kezdetén mondott bűnbánati imádság azt jelenti, hogy nem kell csinálni vallomást. Nem, mindenki egyénileg kell kibogozza bűneit egy papnak és felabszolvciót kapjon.
Az Úrunk imádságokat kért, és azt, hogy legyenek hűek hozzá.
Azt mondta: „Hamarosan egy Békének az Új Kora jön el. Legyityek bátrak és vidámak. Vározzátok ezt.”
Forrás: ➥ valentina-sydneyseer.com.au